Atvidaberg projekttalálkozó

Az Erasmus+ pályázati forrásból megvalósuló FLAgShIP elnevezésű projektünk utolsó diáktalálkozójának a svédországi Åtvidaberg adott otthont 2019. májusában.

A kétéves projekt záró hetében a szokásos gyakorlatnak megfelelően nemzetközi csoportokban dolgoztak diákjaink. Elkészültek a záró prezentációk, a közösen megtervezett fenntartható ház 3D-s modellje és a projekt munkafolyamatát és eredményeit összefoglaló képes nyomtatott kiadvány. A magyar csapat irányításával dolgoztunk egy tetszetős ötnyelvű képes szótár elkészítésén, amelyben a projekt során előforduló fontosabb szavakat-kifejezéseket gyűjtjük össze.

Az egyhetes svédországi tartózkodásunk alatt tartalmas szakmai programokon vettünk részt. Kitűnő előadást hallottunk passzív házakról. Megismerhettük, hogy az Agenda 2030 elnevezésű fenntarthatósági keretrendszer céljait figyelembe véve a korábban ipari településként létező Åtvidaberg hogyan tervez új jövőképet közösségépítéssel és az ipari műemlék épületeinek rekonstrukciójával. Linköpingben ellátogattunk Vallastaden városrészbe, mely 2017-ben otthonteremtési és épített környezeti kiállítás helyszíne volt. A merőben új, a fenntarthatóságot és sokszínűséget középpontba helyező tervezési koncepció célja, hogy új utat teremtsen a fenntartható várostervezésben.

A szakmai programok mellett jutott időnk arra is, hogy megnézzük a helyi látnivalókat, belekóstoljunk a helyi ízekbe és élvezzük svéd, francia, német és spanyol társaink társaságát.  

Fotókon őrizzük a varázslatos svéd vidék hangulatát és nosztalgiával idézzük fel a svéd kávészünet, a „Fika” idején elfogyasztott kávé és sütemények ízét.

https://www.youtube.com/watch?v=cuIEah-BwXg&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1tOZaH8Blxt2A0rSUjTypi0loeY7qQ8b88Oc89WBRKEPGAc4ImYhoYn8Q

Versenyeredményeink

2020.10.02-én rendezte a Magyar Sárkányhajó Szövetség szakmai támogatásával a Rába Sárkányhajó Club a 16. Győri Nebuló Kupát, amely Magyarország...
A következő táblázatban olvashatóak a 2019-2020-as tanévben rendezett versenyeken résztvevő diákjaink nevei, versenyek megnevezései, felkészítő...
A Győri SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulói közül 8 szakmában 21 fő jutott...
Sport versenyeredmények - 2019/2020. tanév I. félév 
Szakmai versenyeredmények - 2019/2020. tanév I. félév
Közismereti versenyeredmények - 2019/2020. tanév I. félév

Minden információ - címszavakban

Támogatóink

Lépj kapcsolatba velünk itt is!

  •  iskolánk oldala

  • Facebook "Nyisd ki a szemed, ez itt a Lukács" oldala

Elérhetőségeink

Általános elérhetőségeink
Cím: 9027 Győr, Mártírok útja 13-15.
Tel.: 96/528-760,
20/447-0674,
30/335-3798
Fax: 96/528-761
E-mail: iskola@lukacssuli.hu
Felnőttképzés
E-mail: felnottkepzes@lukacssuli.hu
Iroda: 108

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.